Hamarosan elkészülnek a tervek a Szent Gellért tértől a Dombóvári útig kiépülő új villamosvonal-projektben - írja a Magyar Építők. A budai fonódó villamoshálózat második üteme Dél-Buda közlekedését fogja javítani, melynek előkészítését a Főmterv Zrt. végzi.
A kormány és a főváros között korábban sem volt feltétlenül felhőtlen az együttműködés, az energiaválság és az elmúlt hetek történései azonban tovább nehezítették a közös munkát, több nagy projekt is veszélybe került. Az Index.hu főváros jelenlegi kilátásairól, és a bizonytalanná váló fejlesztésekről kérdezte Erő Zoltánt, Budapest főépítészét.
Átszállás nélkül is elérhető lesz augusztus közepétől Pesterzsébetről a belváros a pesti fonódó villamoshálózat kialakításának következő fázisaként - írja közleményében a BKK. Az augusztus 13-ától közlekedő 2B villamosjárat közvetlen összeköttetést biztosít Pesterzsébet, Pacsirtatelep és a Jászai Mari tér között.
A Budai Fonódó villamoshálózat II. üteme a Szent Gellért tértől a Műegyetem rakparton, a Pázmány Péter sétányon és a Dombóvári úton át a Budafoki útig tarthat majd. Korábban már megállapodott a Kormány és a Főváros a beruházásról, a tervek nem is olyan régen elkészültek, ám a Főváros kifogásolta ezeket. Újabb egyeztetések után azonban úgy tűnik, hogy sikerül egyezségre jutni és a módosítások felvezetése után tovább haladhat a közlekedési beruházás.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a budai fonódó villamos legújabb szakasza, ugyanis elkészültek a bírálati engedélyezési és a kiviteli tervek - írja Fürjes Balázs, Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár Facebook oldalán.
A kormány tegnap hozott döntésével megerősítette: készek átvállalni a jelentős budapesti városfejlesztések megvalósítását, a költségek teljes fedezetét, és így tehermentesíteni a fővárosi költségvetést - közölte a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár szerdán az MTI-vel.
Egy tegnapi kormányhatározatban megjelent a budai fonódó villamos új szakaszára vonatkozó beruházás terv, melynek értelmében egy 2,8 kilométeres villamosvonalat építenek a Szent Gellért tértől, a rakparton végig, egészen a Kopaszi-gátig. Vitézy Dávid közösségi oldalán még több részletet elárult a projektről, illetve arról is, hogy mikor indulhat el a kivitelezés és merre fog pontosan menni az új vonal.
Egyelőre még tartanak a mézes hetei.
Harckocsikat, tüzérségi és rakétarendszereket vezényeltek át.
A kormány új rendelete szerint, mivel nem háborús területről érkeznek, nem jogosultak menedékre.
A brit titkosszolgálatok most vallottak a kibertámadásról.
A szolgáltatásokra van igény, de a fogyasztás alacsony?
A stratégia ráadásul működik.
Egyebek mellett erről beszélt Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a Portfolio Checklistben.